Anime,Manga és sok más érdekes dolog csak neked!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Manga ,anime
     
Ajánlott animék
     
Ajánlott anime újságok amik Magyarországon megjelentek!
     
Megjelent anime és manga könyvek Magyarországon!
     
Kaleido Star
     
A hónap animációja!:D
     
Menü
     
Paradise kiss
     
Szereplők

Sora Naegino

 A 16 éves lány Japánból érkezett Amerikába. Az volt az álma, hogy ő lesz a világ Kaleido Starja. A sztársághoz vezető út azonban nem egyszerű. Soranak előbb meg kellett kűzdenie a haragosaival, hogy szembe tudjon nézni a jóakaróival. Hosszú és nehéz küzdelmek után azonban valóra válthatta az álmát. Ő lett az igazi Kaleido Start.

 

May Wong

 May szintén 16 éves, de ő Kínából érkezett. Kezdetben nagyon ellenszenves, folyton Sora útjába áll, minden szerepre pályázik, és azt akarja, hogy ő legyen a sztár, Sora pedig elmenjen. Idővel megváltozik minden. A Cirkuszfesztivál megnyerése után kezdi úgy érezni, hogy Sorában van valami, ami belőle hiányzik. S ő ezt ki is deríti. 

Rosetta Passel

Ő a diaboló világbajnok. Mikor először a társulathoz kerül, még nagyon undok és beképzelt volt. Kalos nem akart neki szerződést adni, de Sora közbelépése folyamán nemcsak szerződése lett a színpaddal, hanem visszanyerte a mosolyát is. Később ő is artistává akart válni, és ez sikerül is neki.

Layla Hamilton

 A Kaleido Színpad sztárja, mikor Sora a társulathoz érkezik. Ő Sora és May példaképe is. Eleinte ügyetlennek tartja Sorát, mi több haza is akarja küldeni, de később elfogadja az ifjú artista tehetségét. Sorával együtt hajták végre a Legendás Manővert, ahol azonban megsérül, s ez a karriere végét jelenti.

Yuri Killian

 Ő egy kiváló artista, aki általában Layla párja a darabokban. Sora felnéz rá, de miután kitúrja Kalost a helyéről, és átveszi a főnöki posztot, Sora szemében nagyot esik a népszerűsége. Később Sorával együtt készülnek fel a Cirkuszfesztiválja, majd a Hattyúk tava és az Angyalok Táncának a rendezésére visszatér a Színpadra.

Leon Oswald

 A Cirkusz Hercegének nevezik, de ellenfelei körében inkább a Halálisten megszólítás a jellemző. Sok partnerének derékba törte a karrierjét. Sora és May versengenek azért, hogy a partneréül válassza valamelyiküket. Végül Sora lesz a partner, aki végrehajtja az Angyalok Táncát, ezzel megtörve Leon jégszívét.

Sophie Oswald

 Leon huga. Leon őt ismerte el egyedül a partnerének. Sophie képes lett volna tökéletesíteni az Angyalok Táncát. Indultak a mutatvánnyal az akkori Cirkuszfesztiválon is. Yuri, aki ekkor Laylaval indult, aznap elcslta Sophiet. Amikor Sophie rájött, hogy csak trükk az egész visszaindult, de ekkor baleset érte. A kórházban meghalt, de megkérte Leont, hogy keresse meg azt, aki végrehajtja majd az ugrást, akiből igazi sztár lesz.

Ken Robbins

 Ken egykor szintén a társulat tagja volt, mint artista. A gyenge szíve miatt azonban nem lehetett belőle artista, így, mint menedzser ott maradt a társulatnál, és igyekszik segíteni, ahol tud. Sora kezdettől fogva tetszik, neki, csakhát ezt nem igen tudja a lány tudomására hozni. Mindig segít neki, sokat törődik vele, de a randi, az sehogy sem akar összejönni.

Anna Heart

 Anna apja ismert humorista, és ezt a lánya is szeretné eltanulni tőle. Az az álma, hogy a Kaleido Színpad bohóca legyen. Szereti, ha az emberek rajta nevetnek. Sora barátnője, és sokat segítenek egymásnak. Mindig egymást hajtják Miával és Sorával, így válnak egyre kiválóbbá.

Mia Guilliam

 Az ő álma az, hogy profi rendező legyen, és van is ehhez tehetsége. A trio egyik tagja, Sora és Anna mellett. Mianak mindig jó ötlete vannak, jó érzéke van a szakmához, csak, ahogy Katie, a New Yorkból érkező eléggé ismert rendező mondaná: "A rendezővel van az igazi probléma!"

Marion és Jonathan

 Jeannek, az egyik tervezőnek a lánya. Az anyja gumiasztali akrobata volt, de egy páratlanul szép ugrást rosszul hajtott végre, és ez az életébe került. Marion sokáig nem lép ezután az ugróasztalra, de hála Sorának megtörik a jég, és a kis Marion anyja nyomdokaiba lépve, elindul a Kaleido Starsághoz vezető úton. Jonathan, a fókabébi szintén a társulat "tagja". Rengeteg mókát és vidámságot hozva barátainak.

Sarah Dubbon

 Ő egy kicsit furcsa lány. A Kaleido Színpad dívája, de egyúttal rajong a távolkeleti harcművészetekért. Szerelmes Kalosba, és ezt Sora akciója után, csak egy vak nem venné észre. Segít Sorának, bár időnként jobb lenne, ha nem tenné. Eléggé agresszív is tud lenni időnként, és nagyon sokat tud beszélni.

Kalos Eido

 A Kaleido Színpad igazgatója. Ő a főnök, igaz Yuri egy időre kiteszi az igazgatói székből, és átveszi a helyét. Sorában már legelső pillanatra meglátja a sztárt, és folyamatosan próbák egész sora elé állítja őt, aki persze megfelel mindegyiken. Kalos is érdekes egyéniség, ahogy Sarah, talán ezért is illenek össze.

Fantom

Fantom a Színpad Szelleme. ő vezeti és követi végig Sora útját. Az, hogy Sora látja őt, azt jelenti, hogy ő a kiválasztott, aki majd végrehajtja a legendás ugrást. Majd pedig a Kaleido Színpad igazi sztárja lesz. Fantom imádja a lányokat kukkolni. Legszívesebben zuhanyozás közben szeretné ezt tenni, de Sora ezt mindig megakadályozza.


     
Idő
     
Naptár
2024. Január
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
Melyik a kedvenc anime sorozatod?
Melyik a kedvenc anime sorozatod?

Paradise kiss
Hell Girl
Full Metal
Kamichu
Búj Búj szellem
Csajkomandó
Slayers
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
A hét képe
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan